2010. január 22.
Délelőtt még megnéztük a város maradék neveztességeit, azaz néhány watot és csedit, amik nagyon szépek voltak.
Ebédeltünk egy elég klassz helyen. Ha már a gasztronómiánál tartunk, akkor elég erőteljes a thai konyha. Minden nagyon fűszeres, egyszerre édes, savanyú és csípős. A fűszerek nagyon karakteresek, van néhány, amit imádunk, viszont van pár, ami meg kifejezetten visszataszító, úgyhogy most már elővigyázatosak vagyunk. Nagyon sok gyümölcsöt eszünk (ananász, mangó, dinnyefélék, meg még néhány gyümölcs, amiket még nem sikerült beazonsítanunk, de nagyrészt finomak J ), mert azt lehet venni utcai árusoktól bárhol olcsón, akik kis mozgó hűtőszekrény-járgányokkal mászkálnak mindenfele. Mindenből van frissen facsart gyümölcslé is, a narancs itt pl. olyan édesre érik, hogy nekünk az már túlzás, a kedvecünk a dinnye juice. J Lehet kókuszból inni a kókusztejet, ami szerintem szar, Krisz szerint viszont finom.
Mivel a gépünk Bankokba csak délután indult, előtte még vettünk egy újabb kiváló masszázst a hotelben. Mondhatom, ezek itt értik a dolgukat. J
A visszaút sokkal kellemesebb volt, mint az idefele, lévén, hogy repülővel tettük meg az utat, ami így nem fél nap, hanem csak 1 óra volt, és még nasit is kaptunk a gépen.
Érkezés után visszamentünk Bangkokban a már ismert Villa Cha Cha-ba, és igyekeztünk az elintéznivalók után korán lefeküdni, mert másnap reggel 7-kor szed össze minket a kisbusz és indulunk Kambodzsába. Úgy volt, hogy este Bence is csatlakozik hozzánk, ami végülis meg is történt, csak nem egészen az elképzeléseink szerint. Bence Manillából érkezett, ahol egy kedves helyi családnál ebédelt a gép indulása előtt, akik valamit ( a vérvizsgálat után úgy tűnik nagyon sok alatatót) tettek az italába, és kirabolták. Az ügy nagyon furcsa, Bence nem nagyon emlékszik semmire. Miután nem érkezett meg időre, kezdtünk aggódni. Majd telfonon megtudtuk, hogy nagyon roszzul van és megvár minket a reptéren. Ezért éjjel 1.30-kor taxival kimentünk a Suvarnabhumira (1 órás út, nagy ez a város), ahol rátaláltunk a kiütött, beszélni és mozogni alig tudó Bencére. Kicsit kikészültem…
A reptéri ügyeleten megvizsgálták, és kiderült, hogy elég gyakori az ilyesmi, csak pihenni kell, sokat innia, és ha tud egyen is, és várjon, amíg kiürül a cucc.
Úgyhogy ilyen állapotban inkább úgy döntöttünk, hogy jobb, ha nem jön velünk a kemény kambodzsai útra, hanem néhány napig a Bangokokban marad lábadozni. Így ugrott a kifizetett szállása és útja, viszont ebben a helyzetben ez volt a legkevesebb.
Szóval közben már holnap is lett, kb. 4.30-kor feküdtünk le, és 6-kor keltünk, és indultunk a kalandos útra.
Kambodzsába kétféleképpen lehet eljutni: olcsón és drágán. A drága repülővel (szerencsére visszafele már ezzel utaztunk), az olcsó busszal és a határtól taxival.
Befizettünk tehát odafele egy utazási iroda által leszervezett ilyen útra. A délelőtt folyamán egy kisbusszal utaztunk kb. 4 órát a határig, vicces utitársainkkal együtt (két kanadai srác, egy kaliforniai pár, és egy új-zélandi nő). Különösen az általunk Beavisnek hívott (később kiderült, hogy Chris J ) volt igazi élmény. Végig nyomta a vicceket, illetve a hordozható iPod + hangfal szettjén a gengszter zenéjét, a különben minden bizonnyal igen jószívű, nagydarab, tetovált fiatalember. Az igazi tortúra a határon való átkelés volt. Még a határ előtt bezsúfoltak hozzánk a kisbuszba plusz 5 embert, így az utolsó fél órát a csomagokon ülve kellett megtenni. Utána 1 órát kellet sorban állni a thai részen, majd ugyanennyit a másik oldalon is. Mondjuk én már vártam 9 órát is a roman-magyar határon ‘89-ben, szóval edzett vagyok, de itt a nagyon durva meleg és a környezet azért próbára tett. Ehhez külön groteszk volt a már előbb említett srác, aki igen hanyagul és hangosan zenét bömböltettve tette meg ugyanezt.
Ezután egy lepukkant busszal elvittek minket egy a köztelben lévő taxiterminálra. Ekkora kb. már du. 2 óra volt. Innen pedig 2 óra alatt értünk Siem Riep-be. Nagy öröm volt, hogy a neten olvasottalk ellentétben már van asztfalt a National Road No. 6-en. J Az utitársunk egy középkorú geológus volt Berlinből, aki különben a Cunami projeten dolgozik (olyan rendszert fejleszt egy nemzetközi, főleg európaikaból álló csapat, amivel gyorsan tudják riasztani a parton levőket, mobiltelefonok segítségével). Amúgy elég nagy utazó a faszi, sok egzotikus helyről mesélt útközben, ahol már járt. Kb. 5-re értünk Siem Reap-be, ami az Angor-Wat melletti város. Kambodzsát különben nagyon durva, egész úton csak putrikat láttunk. Siem Repaban azonban már ráálltak a turimusra, úgyhogy a városnak egy része már elég pofás
A hotelünkkel szemben találtunk egy nagyon szuper éttermet. Mivel Kambodzsa francia gyarmat volt, a kranciák jelenléte még mindig erős. Mint utóbb kiderült ez az étterem egy kortárs művészetekkel fogalakozó néhány éttermből, kiállótérből és persze boltból álló lánc része. Így aztán a hely kialakítása nagyon igényes és szép volt, igazi gyarmati hangulat és a kortárs elemek finom keveréke. A kaja igazi gasztronómiai élmény volt. Ezeket tetézte, hogy este volt egy shadow puppet show. Nagyon szép, és látványos volt, közben helyi hangszereken játszott egy kisebb együttes. Ezután volt néhány táncos előadás is. Bár előadóművészetekben (is) elég kritikus vagyok, mondhatom hogy ez igen profi volt.
2010. január 24.
Angor-Wat
Hamarosan….
